Üdv, Vendég

Így megy a könyvelés...
(1 Olvasó) (1) Vendég

TÉMA: Így megy a könyvelés...

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 6 hónapja #14394

  • saaanya
  • OFFLINE
  • Expert Boarder
  • Hozzászólások: 134
  • Karma: 3
Kedves Pirkóca!
Új feladatot vetett fel Judit belépése. Eddig csak megfogalmaztam, hogy az úgynevezett forrás-fedezet vita kivűl esik látókörünkön, hiszen a magánjogi szerződés szempontjából nyilvánvalóan semmi közünk ahhoz, hogy a bank milyen forásból fedezi a hitelt, ahogy őt se érdekli, hogy mi honnan vesszük a törlesztéshez a pénzt. Azon kívűl azt is írtam, hogy igazából nem is forrásról, hanem eszközről van szó, hiszen a rendelkezésünkre bocsájtott pénz, forint, az nem forrás, hanem eszköz. Azt az ellentmondást is felvetettem, hogy a hitelezéssel történő pénzteremtésnek igazából ez a titka. De eddig jutva, már nem bogoztam a témát, megelégedtem azzal, hogy nézzük meg, hogyan tartják nyilván a hitelezési folyamatot. Ebből megállapítható volt, hogy kettős nyilvántartást vezetnek, amelyből az adósoknak a fiktívet adják. A fiktív pedig nem veszi számításba a tőkeállomány korrekciójának szükségességét, ezért nő az állomány értéke is, miközben mind többet törlesztünk. Azt is egyértelműen megállapíthattam,ti is megerősítettétek, hogy itt nem deviza, hanem forint hitelről van szó: forintban kérted,adták, kaptad, törlesztetted.Azonban azt, hogy forinthitel, még egy bíróság se mondta ki, hiszen a perek elsősorban a semmisséget vették célba, és szerencsére mindinkább sikeresek. Kutattuk eddig tehát a hitelezés könyvelését, nyilvántartását,ezen belül elsősorban a törlesztést, hiszen az a hitelszerződés teljesedésének meghatározó eleme. Mivel ezt alapvetően a bank a forrásoldalról indítja, annyit meg tudtunk egyértelműen állapítani, hogy a deviza alapú hitelhez nincs is szükség devizaforrásra. Azt igazából máig se tudtuk bizonyítani, hogy végül is hol van a hitel a mérlegben, mindössze annyit tudtam kontúrként felvetni,hogy azért nem találjuk, mert bérleti ügyletként van elszámolva, holott adás-vételi ügyletről van szó.Így, igaz adócsalás az van, de az törvényes. A háttérben maradt,nem kutattuk egyáltalán magának a hitelnyújtásnak, pontosabban a hitel, mint forint pénzeszköz rendelkezésre bocsájtásának számviteli kérdését.Ez, mivel a bank feladata kivül esik a szerződésen, de ennek a bemutatása tudja csak egyértelműen bizonyítani azt az állítást,hogy a deviza alapú hitel az forinthitel.A korábbi álláspontok azt vetették fel,hogy azért csalás az ügylet, mert nincs mögötte devizaforrás. A bankok azt mondták van, sőt a Pszáf is megerősítette, azonban bizonyítani nem tudta, mert, mondta, vegyes a forrásösszetétel, mint a csarnokban a tej.Én is megállapítottam, hogy lehet mögötte deviza is, de lényegtelen a magánjogi szerződés szempontjából. Azt is állítottam, hogy ha volt mögötte deviza, akkor azt forinta kellett váltani, ugyanis a szerződés teljesítéséhez forint kell. A szerződésen belül azonban devizaváltás nem történt, ezt senki se igazolta, igaz senki se kérte soha. Ha volt a banknak forintja, akkor nem is kellet deviza, ha nem volt forintja, akkor hitelt vett fel, vagy devizát vagy forintot, mindkettő kívül van a szerződésünkön: az első esetben át kellet váltania,azért, a második esetben pedig nem kellett át se váltania, de nem a mi ügyünk. Vagyis igazából hamis az a kérdésfelvetés, amely devizát keres az ügylet mögött, ez bizony nagyon félrevitte a dolgokat, a bankoknak és a Pszáfnak jó volt. Erre is felhívtam a figyelmet. De nagyon érdekes: az Erste mérlegét vizsgálva láttam, hogy bizony az anyabankoknak tényleg volt devizájuk, amely összhangban van a hitelkihelyezésekkel. Azonban nem deviza kell a hitelnyújtáshoz, hanem forint, tehát a legolcsóbb hiteleszköz a saját tulajdonban lévő eszköz, vagyis a bankok nem forinthitelt vettek fel a hitelnyújtáshoz, hanem, ha nem volt éppen erre saját eszközük, akkor átváltották (-legalább addig az ideig, amíg nem lett, és utána, ha kellett viszzaváltották)forintra a devizát és úgy bocsájtották rendelkezésre. Miközben az átváltási ügylet kívül esik a szerződésen, azonban- és erre a Judit döbbentett rá- sok szerződésben benne van, hogy a hitel devizaértékét a rendelkezésre bocsájtása napján érvényes deviza vételi árfolyamon határozzák meg, vagy más formája is van, de a lényeg, hogy e mögött az áll, hogy a devizaeszközeiket- és még egyszer, itt a devizaeszköz tartalmában a hitel forrása- , vagyis a bankok igazat mondanak itt, de ez nem a hitelviszonyhoz kapcsolódó hitelnyilvántartás, könyvelés, elszámolás forrás-eszköz kettőse, hanem a hitelnyújtáshoz tartozó forinteszköz és annak a forrás-eszköz kettőse. Vagyis az eszközoldali elszámolás aktív és passzív számláinak a szembeállítása. Van tehát pénzváltás a bankon belül, de nincs pénzváltás a szerződésen belül. Maga a pénzváltás így egyértelmű bizonyítéka lehet annak, hogy az ügylet forintügylet. Nem azt kell tehát bizonyítani, hogy volt-e mögötte deviza, hanem azt, hogy volt-e mögötte pénzváltás. Ahol nem volt pénzváltás, ott eleve forint a kiindulópont, tehát devizáról beszélni és devizában nyilvántartani eleve jogsértő és csalás. Ott, ahol volt, ott viszont látszik, hogy a szerződésen belül viszont csak forintban létrejött gazdasági esemény van. Ezt persze lehet megállapodás szerint devizában is nyilvántartani, de a nyilvántartás szabályait meg kell adni, vagy, ha nem, akkor a számviteli törvény szerint kell eljárni és maga a forint fog devizaként működni és csak a forint lehet a hitelelszámolás fix tényezője, mindent ehhez kell igazítani. A devizanyilvántartást át kell számítani mindíg az aktuális árfolyamnak megfelelően, úgy, ahogy azt korábban már leírtam. Megfordul tehát a dolog, nem a fiktív devizát, hanem a valós forintot kell devizaértékben kezelni. Hoppá!
Tehát: kutassuk meg egy kicsit a hitelnyújtás konkrét mozzanatait úgy, ahogy a törlesztését. Meglepetés már aligha ér bennünket ezek után, de további bizonyítékunk lesz a hitel forint jellegére vonatkozóan.
Egy további, néhány napja megfogalmazódott és még csak szükebb körben megírt gondolat: nem kell a bíróságra várni, hogy megértse, vagy szakértőt rendeljen ki a deviza alapú hitelek elszámolásához, hanem máris szakértőkkel kell alátámasztani számításainkat és azt mellékelni a keresethez- mármint aki benyújtja. Ha a bankok indítják, akkor védekezésként. Ezt a bíróság és a bank vagy elfogadja, vagy ellenszakértőt rendel ki. De mondjátok meg, találnak-e más szakértőt, mint aki a számviteli törvény oldaláról fogja meg a dolgot? Ott pedig mi már egyenrangúan léphetünk fel. Van esélyünk!
Üdv: Saaanya
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: pirkooca, Dóra, korrekt, pedro, korcoló

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 6 hónapja #14395

Nyomozás Elrendelése
Közzétéve: 2012. április 20. péntek

Értesítés a nyomozás elrendeléséről!

A pénzintézetek, devizaalapú hitelezését körülvevő anomáliák és az adócsalás megalapozott gyanúja tisztázása végett tett feljelentésem alapján, az ügyészség arról értesít, hogy a nyomozást elrendelte.

Kásler Árpád, Kelt Gyulán 2012.04.20.-án



FŐVÁROSI FŐÜGYÉSZSÉG

KIEMELT ÉS GAZDASÁGI ÜGYEK

OSZTÁLYA

1054 Budapest V. Akadémia u. 13.

KÜO.6324/2012/1-III.





Kásler Árpád

Gyula

Fehér Körös utca 69.

5711



A Be. 170.§ (3) bekezdése alapján értesítem, hogy a Legfőbb Ügyészségre megküldött, 2012. március 20. napján a Btk. 310.§(1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltem el, melynek teljesítésével a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályát bíztam meg.



Budapest, 2012. április 12.



Dr. Bányácski Csaba

ügyész

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 6 hónapja #14438

  • pirkooca
  • OFFLINE
  • Platinum Boarder
  • Hozzászólások: 5479
  • Karma: 39
Taki beküldte:
saaanya beküldte:
Kedves Pirkóca!
Az Általános Üzletszabályzatot kéri a Bíróság..
24-ig kell visszaküldenem.
Üdv: Saanya


Tőled és mi van ha nem kaptál ?



Hát megmondja saaanya, hogy tessék már kedves lenni a banktól megkérdeznimiért is nem adott? Hogy is ismerhettem meg, ráutaló megatartással vagy aláírással mikor és hogyan lett a szerződés része?

Én felteszem, amim van, de megírnám a saaanya helyében, hogy" T Bíróság, ezt úgy szereztem, egy ilyet tudtam szerezni! Lehet hogy ez volt akkor is érvényben?Tessék már kérni egyet a Banktól ,egészen pontosan azt, amit a kj. az én eredeti szerződésemmel együtt egyetlet példányként őriz!
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: saaanya

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 5 hónapja #16178

  • korrekt
  • OFFLINE
  • Platinum Boarder
  • Hozzászólások: 4409
  • Karma: 35
Nem a saját okosságom, de szorgalmasan olvastam, és talán elkerülte a figyelmeteket, de úgy érzem ezekre a kérdésekre keresitek a választ.

Kicsit hosszú

Dr. Marczingós László feljelentéséből:

(…)„ Tehát a szerződéskötéskor elfogadtam azt a feltételrendszert, hogy ha a bank devizában vállal kötelezettséget, akkor ezt vállalom én is. Az árfolyamkockázatról szóló kioktatás is erre irányul. És ezzel önmagában még nem is lenne baj. A gond ott kezdődik, hogy a kereskedelmi bankok egyértelműen elismerik, nem vettek fel deviza-hiteleket (refinanszírozás) ahhoz, hogy a lakosságnak hitelezzenek, hiszen forint-megtakarítások terhére hiteleznek.
A devizában történő nyilvántartásnak tehát nem előfeltétele a mögöttes deviza kölcsönfelvétel a bank részéről. A nyilvántartás inkább hasonlítana egy értékállósági kikötéshez, mint máshoz. De mennyiben megtévesztő az egész? Szerintem csodálatos ötlet volt a bankok részéről, hogy a lakossággal, és az ügyvédekkel is olyan nem létező devizaváltásokat fizettetnek meg, melyről jelen esetben szó van.
(…)
Ma hazánkban az EUR bevezetésének legnagyobb ellenérdekeltségét a kereskedelmi bankoknál találjuk, melyek túlnyomó többsége külföldi tulajdonban van. A forint elleni támadások, manipulációk végett a forint iszonyat mélyrepülésbe kezdett és a bankok a megnövekedett árfolyamváltozások miatt extra profitot realizálhatnak a pénzváltásból, mely tulajdonképpen egy nem létező banki folyamat. Azaz a bank úgy keres pénzt, hogy nem tesz érte semmit.”(…) A K&H Bank – és a többi bank – nem tudja igazolni annak tényét, hogy a folyósításkor CHF-et váltottak forintra, majd törlesztéskor ez a folyamat fordítva játszódott le. Ha minden deviza-alapú hitelnél lenne deviza refinanszírozás, akkor elmondhatjuk, hogy a bank összes deviza kötelezettsége megegyezik az összes deviza-alapú lakossági hitel összegével. De ez nyilvánvalóan nem így van, és nem lehet így. A hivatkozott FX-swap ügyletek – adott esetben – csupán pénzügyi manipulációk.
A bankok írásban közlik velem és ügyfeleimmel, hogy portfóliókat finanszíroztatnak. Rendben van, elhiszem, de néhány bizonyításra váró kérdés felvetődik:
A portfóliónak én is része vagyok, vagy sem? Mert ha nem, akkor nem érdekel, mire hivatkozik a bank, velem szemben elszámolással tartozik, melynek nem tesz eleget. A portfóliót még a PSZÁF-nak sem mutatja be, mert az szerinte üzleti titok.
Azaz bőven lehetséges, hogy a bankok nem vettek fel mögöttes devizahitelt, és tényleg azt teljesen függetlenül – mondjuk magyar kisnyugdíjasok megtakarításaiból – finanszírozta.
(…)
Ha nem minden deviza-alapú hitel mögött van deviza, akkor kimutatható, hogy a deviza-alapú hitelek állománya jóval magasabb, mint a deviza refinanszírozás állománya, azaz a portfólió nem más, mint kamuflázs.
(…)
Könyörgöm! Gondoljunk már bele, hogy a hazai pénzintézetek egyáltalán nem indokolják meg a kamatemeléseiket!
Tehát a feljelentésemen nem mást állítottam, hogy a kölcsönszerződés tartalmával ellentétben a K&H Bank nem adott nekem deviza hitelt, azaz nem adtam el neki a svájci frankot, mert nem is volt kimutatható ilyen pénzügyi folyamat. A bank nem vett fel CHF hitel azért, hogy nekem továbbkölcsönözze. Ellenben úgy tett, mintha a fentiek bekövetkeztek volna. Forinttörlesztéseimet nem váltja vissza CHF-re, hanem tovább kölcsönzi a maga forint valóságában, ám úgy tesz, mintha visszaváltaná CHF-re. Ezzel a tevékenységével minden egyes svájci frankon 4.-Ft-ot tesz zsebre, azonban mögötte nincsen semmi realitás, csak egy megfoghatatlan „portfólió”.
(…)
Ugyanis nekem nem azzal van bajom, hogy megkötöttem egy szerződést, hanem az, hogy a szerződéskötéskor a bank megtévesztett és ezt követően tévedésbe tartott. Tette mindezt vagyoni haszonszerzés érdekében, mely az árfolyamnyereség és a váltási marzs. Azaz szerződés tartalma és a valóság köszönőviszonyban sincs egymással. Önmaga a banki „termék” alkalmat ad a csalásra. Nem kétlem, történt tényleg deviza alapon hitelezés, de kételkedem abban, hogy a mindegyik az lenne. Az alapos gyanú nem más, mint az a tényleges forint hitelek átkönyvelése deviza-alapúvá.
(…)
az egész magyar igazságszolgáltatást jellemzi: felületes, megalkuvó, néha képzetlen.
Az ügyészség képes az egész banki folyamatot axiómaként kezelni. Úgy, mintha nem szabadna kritikával illetve a pénzintézeteket. De vajon miért tilos? Valakiknek ez áll érdekükben? Nincsen cselekvési szabadság, önálló meggyőződés?
(…)
A 2009-es levelem óta azonban nagyon sok víz lefutott a Dunán és okosabbak lettünk.
Kezdjük tehát a sor olyan tényekkel, melyek azóta jutottak tudomásomra, hogy Ön „rátolta a páncélszekrényt” a panaszomra, és érdemben nem volt vele hajlandó foglalkozni.
(…)
De kezdjük azzal az emberrel, akit Önök bizonyára nem szeretnek: dr. Léhmann György ügyvéd. De még ennyire se szaladjunk előre. Gondoljuk át inkább szépen lassan a Kásler Árpád contra OTP per anyagát, melyben a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott.
Habár a per kereteit a felperesi kereset szabja meg, így a bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a deviza átváltási és vételi árfolyamok alkalmazhatósága mennyire megengedett, a döntés hatása sokkal messzebbre hatnak, mint az Önök gondolják. Ugyanis, ha a bíróság jogerős döntése azt mondja ki, hogy a bankok nem nyerészkedhetnek az átváltáson, azaz nem szedhetnek marzsot, akkor ebből egyfelől az következik, hogy az Ön korábbi panaszomat elutasító határozata rettentő tájékozatlanságot árult el, másfelől az, hogy a bírósági ítélet csak és kizárólag az adott devizaváltással kapcsolatban értelmezhető. Furcsa számomra az, hogy a per miért nem terjedt ki a konkrét deviza művelet valóságtartalmára, így tovább kell lépni logikai úton: Ha volt devizaváltás, akkor a bank – a jogerős ítélet szerint – az adós, mint fogyasztó törlesztéseinél ugyanazt az árfolyamot alkalmazhatja csak, amint amikor a CHF-et „megvette” az adóstól.
De kérdésem az, változatlanul, hogy vett-e a bank az adóstól devizát, vagy sem? Illetve eladott neki a törlesztésnél, vagy sem? Álláspontom szerint egyik sem igaz!
(…)
Dr. Léhmann György kollégám nem ténybeli adatok felől közelítette meg a deviza hitelezés kérdését, hanem a tisztességtelenség okán. A kérdés elsősorban a szerződés érvényességét érinti, de a banki magatartás, mint cselekvény számos büntetőjogi relevanciával rendelkezik.
(…)
Minden szerződés megegyezik abban, hogy a fogyasztó forint összeget kíván kölcsön venni, mivel a deviza kölcsön fogalmi köre messze-messze elkerüli az ő apró életét. Miként az enyémet is. Ennek ellenére a szerződés azt tartalmazza a K&H esetében, hogy:
A) a kölcsön nyilvántartásának devizaneme a CHF,
a kölcsön összege konkrét CHF összeg.
Azaz a szerződés polgári jogi szemmel nézve egy sima deviza hitel, mely kapcsán – és amúgy is – értelmezhetetlen a „nyilvántartás”. A banki könyvelés, számvitel olyan közjogi kategória, mely nem a polgári jog körébe tartozik, a banknak önálló büntetőjogi, és adójogi felelősséget keletkeztet, továbbá a fogyasztónak semmilyen ráhatása, avagy kapcsolt, származékos felelőssége nincsen.
(…)
Immár egy valóban releváns jogszabályhely határozza meg a deviza alapú hitel fogalmát. Látható, hogy távol tartja magát a valódi devizahitelektől, hiszen az (5) bekezdés egyértelműen kizárja a 200/A. § alkalmazását devizában való törlesztés esetén.
A törvény egyébként megkülönbözteti a devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett hiteleket, és csupán összefoglaló elnevezésként használja a „deviza alapú” megjelölést. Kérdés, hogy esetünkben melyikről van szó? Az előbbi esetben az alapügyletnek talán nincs is köze egyetlen devizához sem, utóbbi esetben pedig szükségszerűen köze kell, hogy legyen.
(…)
Ha mindezt [Hpt. 200/A. § (1) a) és b) pontot és a (3) bekezdést] összerakjuk, akkor egy paragrafuson belüli rendszertani értelmezés után is belátható, hogy a deviza alapú hitel olyan „banki termék”, amelynek minden fázisában lényegi eleme a devizáról forintra és forintról devizára történő átváltás, tehát a deviza felvétele a kölcsön folyósítását megelőzően, illetve a forintban törlesztett részek devizára való tényleges átváltása. Ezek azok a pénzügyi-közgazdasági jellemzők, amelyek – visszautalva a hitelek hármas felosztására – elhatárolják a deviza alapú hitelt a forinthiteltől és a devizahiteltől.
(…)
Az embereket becsalták a devizaalapú hitelezési rendszerbe, és nem figyelmeztették kellő súllyal őket a komoly kockázatokra, valamint nem nyújtottak nekik védelmet a hitelintézetekkel szembeni egyenlőtlen helyzetükben. Jelenleg a magyar jelzáloghitel-állomány 6,825 milliárd forint, ennek 64 százaléka, azaz 4,332 milliárd forint a lakáshitel-állomány. A lakáshitelek 66 százaléka, azaz 2,668 milliárd forint devizahitel, amely túlnyomó része svájci frank alapú.
(…)
Adott egy kölcsönszerződés, amelyben az adós akarata egy forintösszeg folyósítására irányult, és bizonyos kockázatokat is vállalt, pontosabban bizonyos tranzakciók költségét is vállalta – feltéve, ha azok valóban az ő szerződésével, kölcsönének folyósításával, törlesztésével kapcsolatban, mint kockázatok léteznek, és mint ügyletek valóban megvalósulnak.

A fentiek alapján az alábbi kérdések merülnek fel:

1. Az adott egyedi kölcsönszerződések esetében valóban létezik-e az a (deviza)kockázat, amelynek költségét az ügyfél állja a szerződés alapján?
2. Valóban megvalósulnak-e az adott egyedi kölcsönszerződésekkel kapcsolatban azok az ügyletek, pénzügyi tranzakciók, amelyek kockázata az adós szempontjából költségként jelenik meg és a törlesztőrészlet változását eredményezi?
3. Erre vonatkozóan milyen tájékoztatást kaptak az ügyfelek a kölcsönszerződés megkötését megelőzően, majd a szerződéskötést követően?
4. A fenti kérdésekre adott válaszok fényében azon szerződéses rendelkezések, amelyek a deviza- és kamatkockázatra, azaz a devizaárfolyamok és a kamatok változására vonatkoznak, és így a teljes adósság és az esedékes törlesztőrészletek mértékét is befolyásolják, a szerződésre vonatkozó jogszabályok alapján hogyan minősülnek?
5. Illetve miért nem nyújthattak a pénzintézetek egyenesen deviza hitelt az ügyfeleknek, ha így is, úgy is megfizettetik velük az árfolyamváltozásokból eredő kockázatot? Ugyanis teljesen indifferens, hogy az ügyfélnek forintban vagy devizában keletkezik jövedelme, ha szabadon vásárolhat mindenki valutát. Nem szólva arról, hogy az utcai pénzváltók mohósága, árfolyama meglehetősen visszafogott a bankfiókéhoz képest.

A kérdésekre adott válaszok előkérdései azonban a jogtól távoli pénzügyi-közgazdasági összefüggések, amely ismeretek hiánya vezetett a köznyelvben a devizahitelek és a devizában, deviza alapon nyilvántartott hitelek összemosásához, holott a devizahitel lényege nem a devizában meghatározás, hanem a devizában folyósítás és ugyanabban a pénznemben fennmaradó és törlesztendő követelés. Ebben az esetben értelemszerűen van árfolyamkockázat. A kettő közötti alapvető különbség, hogy a devizahitel esetén az adós váltja a devizát (vagy ha jövedelme devizában keletkezik, még erre sincs szüksége), a deviza alapú hitel esetében viszont a bank – ha egyáltalán ezt megteszi.
(…)
2. Mögöttes pénzügyi tranzakciók

Ahogy azonban a fentebb idézett Hpt-rendelkezésekből is látható, jogszerűen nem létezhet valós devizamozgást nélkülöző, csak abban nyilvántartott deviza alapú hitel.
(…)
Arra sem kapunk a mai gyorsnaszádként suhanó gazdaságunkban ésszerű magyarázatot, hogy a hazai jegybanki alapkamat vajon miért volt olyan magas, hogy az egész társadalmat, gazdasági élet szereplőit határozottan a deviza hitelek felé lökje. Ugyanis az európai pénzügyi-gazdasági rendszerben nyilvánvaló, hogy a pénzintézetek olyan terméket kívánnak összeállítani, mely számukra a legolcsóbb és a legnagyobb haszonnal rendelkezik. Ha tehát a CHF és az EUR finanszírozás olcsó, akkor az elméletileg kisebb marzs nem elegendő a forint betétek után fizetendő betéti kamatokra. Azaz nem is érdemes forint betéteket gyűjteni, ha azokat nem lehet alacsonyabb kamatra kölcsönként kihelyezni a frankkal, euróval szemben. De mindenképpen kreálni kell valami olyan árrést, melyből a banknak kielégítő haszna is származik. És erre kell a deviza váltás, vagy annak eljátszása.
Tehát önmagában azonban a forintban történő kölcsönfolyósításnak és a devizában történő nyilvántartásnak nem szükségszerű előfeltétele a mögöttes deviza kölcsönfelvétele a bank részéről. A kereskedelmi bankoknak nincs szüksége a deviza alapú hitelek fedezetét biztosító devizafelvételre (refinanszírozásra) ahhoz, hogy a lakosságnak hitelezzenek, hiszen ezt a forint-megtakarításaik terhére is megtehetik. Tekintettel arra, hogy a betétgyűjtés többnyire forintban, a hitelkihelyezés (legalábbis papíron) pedig devizában történt, a bankoknak nyilvánvalóan már csak emiatt is érdekükben állt forintban folyósítani, nem beszélve az „átváltási” költségekről.
(…)
Csak egy példa erre: a bankok egyik érvelése, mely szerint azért kötnek különböző háttérügyleteket, hogy ne kelljen felmondani a futamidő alatt a szerződést, téves, hiszen a felek által kötött, határozott időre szóló kölcsönszerződést felmondani csak a Ptk-ban szabályozott esetekben lehet. Hogy a banknak e mögött milyen futamidejű és milyen kockázatú ügylete van, az nem a felmondhatósághoz, hanem a szerződésszerű teljesítéshez kapcsolódik, már ha erre az adósnak egyáltalán rálátása lehet. És miképpen az adóst sem kérdezik meg, hogy miből fizeti a havi törlesztőket, az adóst sem érdekli, hogy tanúsít szerződésszerű magatartást a bank a futamidő alatt. Az adósminősítés e körben csak a hitel felvételekor bír relevanciával, ám a jövedelem elvesztése még akkor sem kibúvási ok a szerződés teljesítése alól, ha az egyébként az adósnak nem felróható. (pacta sunt servanda elve)

Ez is rávilágít arra, hogy a pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások szerződései és ÁSZF-jei – tudatosan építve az adósok hiányzó ismereteire – semmilyen tájékoztatást sem adnak a deviza alapú hitelek jellemzőiről, csupán az árfolyamkockázatot említik. Ennél fogva az ÁSZF-ek és maguk a szerződések megtévesztik az adósokat, akik nem ismerhetik fel az ügylet lényegét és hátterét. A félreértés elkerülése végett még egyszer: a megtévesztés nem az árfolyamkockázat tényére, hanem a mögöttes pénzügyi műveletek és a szerződéses feltételek közötti kapcsolatra irányult. A megtévesztés következtében az adósok túlnyomó többsége nem tudta és nem tudja felmérni, hogy egyes szerződéses feltételeket a hitelezők – így alperesek is – teljesítenek-e egyáltalán, vagy nem szerződésszerűen teljesítenek, illetőleg mi az a kockázat, amit szerződésben vállaltak és ehhez képest mi az, amit ténylegesen fizetnek. Ennek megítéléséhez legalább nagy vonalakban ismerniük kellene az egyes pénzügyi háttérügyleteket.


2.1. FX-swap ügyletek:

Az ún. FX-swap ügyletek lényegét az alábbi MNB-elemzés ismerteti, melyet Páles Judit és Mák István tett közzé egy internetes fórumon az általuk készített tanulmány kapcsán:
„FX-swap ügyleteket azért köt a hazai bankrendszer egésze, mert mérlegen belül a devizaeszközök állománya meghaladja devizaforrások állományát (mérlegen belül nyitott pozíció keletkezik), emiatt a devizakihelyezések egy részét forintforrásból finanszírozzák.
Egyedi, illetve mikroszinten az FX-swapok szerepét csak bizonyos feltevések mellett lehet levezetni könyvelési tételek mentén. Az alábbi részletesebb levezetés arra az esetre vonatkozik, ha a deviza alapú hitelek nyújtását követően a hitelfelvevő ügyfél más bankhoz utalja át a felvett hitel összegét.
A kérdéshez kapcsolódóan a lépések részletesebben a következőképpen írhatóak le:
1. Deviza alapú hitelek nyújtása (illetve az összeg átutalása) esetében a bank mérlegében összességében annyi változás történik eszköz oldalon, hogy a devizakövetelések emelkednek a hitel összegével (Ez a bank mérlegében az aktuális forintárfolyamon átszámítva jelenik meg), míg a likvid eszközök (számlapénz, készpénz) ugyanezzel az összeggel csökkennek. Ezen belül két esetet érdemes megkülönböztetni annak függvényében, hogy milyen formában történik a folyósításhoz szükséges forintlikviditás biztosítása az ügyfél számára.
- Az egyik lehetőség, hogy a bank mérlegén belül a deviza likvid eszközök csökkennek azzal az összeggel, amilyen összeget az ügyfélnek folyósít. Ezt követően az ügyfél javára a devizaösszeget forintra váltja egy harmadik szereplővel (az azonnali devizapiacon) kötött ügylet révén a hitel folyósításakor. Ez utóbbi tranzakció azonban a bank mérlegében nem jelenik meg.
- A másik lehetőség, hogy a bank mérlegében a forint likvid eszközök csökkennek az eszköz oldalon, vagyis lényegében maga a bank „köti meg” implicit módon a fenti ügyletet az ügyféllel (konverzió).
A fenti lépéseket figyelembe véve hitel nyújtásakor a bank mérlegében eszköz oldalon az első esetben összességében annyi változás történik, hogy a devizakövetelések emelkednek, míg a deviza számlapénz csökken, míg a másik esetben a devizakövetelések emelkednek, a forint számlapénz csökken.
2. Az FX-swap szerepének levezetéséhez azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a hitelkihelyezések egy részét a bankok forint forrásból finanszírozzák, a folyósításhoz szükséges likviditást annak révén biztosítják.
- Az első esetben forintbetétekből származó forintlikviditást devizára kell váltania banknak, amit aztán egy ellenkező irányú spot ügylettel forintra vált az ügyfél javára a fent leírtaknak megfelelően. A forintlikviditás devizalikviditásra való konvertálására lehetőséget teremt az FX-swap spot lába. Az FX-swap spot lába a bank mérlegén belül jelenik meg. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor a következő történik: a bank forinttartozása nő a forrás oldalon, az elszámolási számla eszköz oldalon a forintbetét elhelyezésből adódóan, majd a bank forintszámlája csökken, a devizaszámlája nő az FX-swap spot lábának köszönhetően az eszköz oldalon, majd a hitel nyújtást követően csökken az devizaszámla-pénz, emelkedik a devizakövetelés; így összességében devizakövetelés áll szemben forinttartozással. Az ebből adódó árfolyamkitettséget pedig az FX-swap termin lábán keresztül fedezi le a bank. Az FX-swap termin lába mérlegen kívüli tételként jelenik meg. Így az FX-swap a szükséges devizalikviditás biztosításában és az árfolyamkockázat fedezésében is szerepet játszik.
- A másik esetben a forintbetét elhelyezésből adódóan a forint számlapénz nő eszköz oldalon, a forinttartozás forrás oldalon, majd a hitel nyújtását követően összességében a forintszámla csökken, a devizakövetelés emelkedik, így ebben az esetben is devizakövetelés áll szemben forinttartozással. A banknak az ebből adódó árfolyamkitettségét le kell fedeznie: ezt szintetikus határidős pozíció előállításával végzi. Vagyis köt egy FX-swap ügyletet, amelynek spot lábát egy azzal ellenkező irányú azonnal devizapiaci (spot) ügylettel semlegesíti. Az FX-swap mérlegen kívüli lába pedig fedezi az árfolyamkockázatot. Ilyenkor az FX-swap ügylet az árfolyamkockázat fedezésében játszik szerepet.
Ha a hitelfelvevő ügyfél ugyanazon bankhoz tartozó partner betétszámlájára utalja át a felvett forint-összeget, akkor emiatt (forint)likviditási igény nem jelentkezik, de devizakövetelés áll szemben forinttartozással mérlegen belül, az ebből származó mérlegen belüli nyitott devizapozíciót szintén fedezni kell. Ezt szintetikus határidős pozíció előállításával éri el a bank: az FX-swap termin lába biztosítja a fedezést (ami mérlegen kívül jelenik meg), míg az FX-swap spot lábát ellentétes irányú azonnali devizapiaci ügylettel semlegesíti.”
Az első esetben az FX-swap ügylet a devizalikviditás biztosításában is szerepet játszik, tehát az ügylet spot lába valódi devizafelvételt jelent. Minden más esetben a mérlegen belüli nyitott devizapozíció és az annak fedezetére kötött FX-swap ügylet termin lába nem egyéb, mint egy fiktív ügyletet biztosító fiktív tranzakció. Ha ugyanis a hitelnyújtó ténylegesen nem vett fel az adott hitel nyújtásához szükséges devizát (nem nőtt a devizaszámlája a spot láb eszközoldali hatása miatt), akkor az az árfolyamkockázat, amit FX-swap ügylettel „fedez” és a hitelfelvevőre hárít, valójában nem létezik. Tehát minden olyan esetben, ahol az adott egyedi hitelügylethez kapcsolódóan nem történik devizafelvétel (csupán a forintlikviditás terhére történő hitelfolyósítás), az árfolyamkockázat csak annak a nyilvántartási „cselnek” az eredménye, amely a forintban történő folyósítást követően a banki mérlegen belül devizakövetelést (hitelnyújtó bank oldalán) állít szembe forinttartozással (hitelfelvevő adós oldalán).
Azaz leegyszerűsítve nem történik más, minthogy a forintban történő folyósítást egyszerűen devizakövetelésként veszik nyilvántartásba, és ezzel jön létre a devizában nyilvántartott, tehát a deviza alapú hitel. Ha azonban emögött nincs valódi devizafelvétel, valódi átváltás a hitelnyújtás kezdetétől kezdve, akkor pusztán a devizában való nyilvántartásba vétel polgári jogi értelemben nem teremt jogalapot arra, hogy fiktív kockázatok költségeit követelni lehessen az adóstól.
Hangsúlyozni kell, hogy a valódi devizafelvétel és valódi átváltás követelménye nem a Hpt. 2010. november 27-től hatályos módosításain alapul (azoknak amúgy sincsen visszaható hatálya), ezek csak a jogalkotó „törvényben foglalt értelmező rendelkezései.” A tényleges átváltás követelménye a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályain alapul, amelyet egy másik törvény (Hpt.) szövege és indoklása olyan módon magyaráz, amely világossá teszi a Ptk. értelmezését is, amennyiben a Ptk. ezen rendelkezéseit deviza alapú hitelekkel kapcsolatban kell alkalmazni.
Itt kell megjegyezni, hogy a hatályos törvények éppúgy, mint a közvetlen hatállyal nem rendelkező, de a magyar jogba átültetett uniós irányelvek a Magyar Köztársaság „éppen hatályos” gazdasági és társadalmi rendjének részét képezik, így a Ptk. rendelkezéseit valóban ezekkel összhangban kell értelmezni a Ptk. 1. § (2) bekezdésének megfelelően.
Ha a fentiek alapján összekapcsoljuk a kötelmi jogot az FX-swap ügyletekkel, akkor az alábbi problémák merülnek fel:
1) A hitelfelvevőnek (fogyasztónak) megfelelő szintű és elvárható szakmai gondosságú tájékoztatás hiányában fogalma sincs, hogy milyen „banki termékkel” van dolga. Az ügyfél, a későbbi adós még a szerződés legalapvetőbb elemeit sem tudja megítélni, hiszen nem tudja, hogy van-e deviza a deviza alapú hitele mögött, és így nincs tisztában azzal sem, hogy az árfolyamkockázat papíron vagy valójában is létező kockázat.
Ez az „üzleti titok” álcája mögé bújtatott, szándékosan létrehozott és fenntartott információs aszimmetria problémája, amely a szerződés megkötését követően ugyanúgy fennáll, mint azt megelőzően.
2) Az adós még a megfelelő elméleti jogi és pénzügyi információk, illetőleg ilyen képzettség birtokában sem tudja, nem tudhatja, hogy az ő hitele mögött épp melyik fajta FX-swap ügylet van, vagy van-e ilyen egyáltalán kifejezetten az ő hiteléhez kapcsolódóan. Laikus szókinccsel megfogalmazva: nem tudja követni a svájci frank útját az ő bankszámlájáig, mert a mögöttes pénzügyi műveletek az ő egyedi hitelszerződése szempontjából esetlegesek, átláthatatlanok és nélkülözik a közvetlen kapcsolatot.
Tekintettel arra, hogy egy hitelportfólió nem a társadalombiztosítási értelemben vett kockázatközösség, nem a hitelfelvevők kockázatközössége, így egyetlen adós sem kötelezhető más adós hiteléhez kapcsolódó, vagy a bank egyéb tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok átvállalására és megfizetésére – a kölcsönszerződések ugyanis egyedi szerződések, jogi megítélésük nem függ attól, hogy a hitelnyújtónak egy vagy ezeregy ugyanolyan szerződése létezik. Ha tehát a hitelnyújtó kockázatot hárít át és fizettet meg, akkor ennek a kockázatnak a valódiságát és útját az egyedi kölcsönszerződéshez kapcsolódóan el kell különítenie, dokumentálnia kell, másképpen legfeljebb egy portfolió valamilyen módon arányosított részének „kiszámlázásáról” lehet beszélni, de az adott kölcsönszerződés szerződésszerű teljesítéséről nem.
Polgári jogi és pénzügyi szempontból egyaránt az elvárható minimum, hogy a hitelnyújtók belső nyilvántartási rendszere ne csupán a pénzügyi-szemviteli szempontoknak, hanem – ha már szerződések millióit kötik meg – a polgári jog szempontjainak is megfeleljen.
Az MNB tanulmánya is közvetetten elismeri, hogy egyedi szinten, kölcsönszerződésre lebontva lehetetlen kimutatni, hogy a konkrét kölcsön mögött volt deviza ügylet vagy sem. Így előfordulhat az, hogy az FX-ügyleteknek semmi köze nincsen a „deviza alapú hitelekhez”, mivel ténylegesen forintforrásból forintot folyósít a pénzintézet, azonban a mérlegében ezt már egy másik, nem valós ügyletként tünteti fel.
Tekintettel arra, hogy a kölcsönszerződés elemeivel ok-okozati összefüggésben álló magatartás nem lehet titkos egyik szerződő fél előtt sem, így az FX-swap ügyletek valós tartalmát sem lehet banktitokként kezelni, vagy amennyiben ezt a pénzintézet így gondolja, a feleknek a valós (nem titkos) viszonyok keretei között kell elszámolniuk egymással – az pedig minden, csak nem deviza alapú hitel. A szerződés és annak teljesítése körében csak az bizonyos, hogy meghatározott kamatteher mellett a bank forintot folyósított, de ezen túl a deviza beszerzési és váltási tevékenysége nem más, mint a „fél előadása.”
Hogy a „fél előadása” alapján közjegyzők közokiratokat készítenek, majd a bíróságon kívüli végrehajtás érdekében erre alapozva ténytanúsítványokat állítanak ki és záradékolnak, az jól mutatja, hogy egy fiktív – vagy eltérő bizonyíték hiányában annak tekinthető – ügylet alapján nyugodtan el lehet árverezni bármely adós ingatlanát, méghozzá a jog keretei között. Ezt azonban különös jelentősége miatt majd a későbbiekben részletezzük.

2.2. Derivatív swap ügyletek, avagy „a csoki problémája”

Az interneten közzétett tanulmányok sora megegyezik abban, hogy tényleges banki tevékenységként ismerik el a derivatív swap ügyleteket. Abban is egyezik az összes álláspont, hogy ezeknél az ügyleteknél a bank tőzsdén kívül köt egy deviza csereügyletet. Ez azonos devizák közötti, kettő darab, egy időben megkötött, de két ellentétes irányú pénzügyi művelet. Olyan, mintha CHF-t váltanának HUF-ra, de előre megállapodnak abban, hogy egy idő múlva vissza is váltják ugyanezt CHF-re. Az ügylet során követelések és jogosultságok keletkeznek, de tényleges pénzmozgás nincsen. Tulajdonképpen az sem ellenőrizhető, hogy a másik szerződő fél rendelkezésére áll-e egyáltalán a szükséges, ügyletben szereplő CHF. Az ügylet azt eredményezi, hogy a pénzintézet csak egy „különbözetet” fizet majd, és azt is csak a visszaváltás pillanatában az érvényben lévő kamatok mértékei közötti különbségre.
Ki kell hangsúlyozni, hogy ez az ügylet legfeljebb a fiktív vagy valós devizakockázat fedezésére szolgálhat, de a hitelnyújtáshoz szükséges deviza biztosítására (felvételére) nem. Ahhoz ugyanis valódi pénzmozgás kell. Az, hogy úgy tekintjük, mintha ennyi CHF-et megvásárolna, nem szolgálhat alapul költségek és kockázat áthárítására a hitelfelvevő felé, mert a „minthá”-nak nincsen valós kockázata. Annak pedig, hogy valamennyi különbözetet a fiktív csereügylet lezárultának időpontjában a hitelnyújtónak vissza kell fizetnie harmadik fél felé, szintén nincs kapcsolata az egyedi kölcsönszerződés alapján az adósra hárítható kockázattal és költségekkel.
Lássuk mindezt egy Balaton-szelet (a továbbiakban: „csoki”) példáján keresztül szemléltetve.
Ha a boltban veszünk egy csokit, kifizetjük, majd utána a boltos visszaadja az árát és visszaadjuk a csokit, akkor mondhatjuk, hogy miénk volt a csoki. Mi történik a derivatív swap során? A csoki a helyén maradt, az utolsó előtti sor közepén, de mi gondolatban eljátsszuk az egész jelenetet. Azonban a pénztárosnak nem fizetem ki a csoki árát, csak azt a pár forintot, amire úgy tekintünk, mint az ügylet költségére. Utána hazamegyek, és kölcsönadom valakinek a csokit – forintban. Bankként alperes ugyanígy adta kölcsön a svájci frankot.
De legyünk megértőbbek a bankokkal. Tegyük fel, hogy a csokira vonatkozóan úgy állapodtam meg a boltos nénivel, hogy az érintetlenül a pulton heverő csokit én úgymond csak jövő pénteken „adom vissza”, azaz a különbözetet, az ügylet „költségét” csak akkor fizetem ki. Ezt azért teszem, hogy nyugodt lelkiismerettel mehessek haza, hiszen most papíron enyém a csoki, aminek a forintban általam kiszámított értékét kölcsönadom valakinek. A gond az, hogy ha a csoki ingó dolog – márpedig tagadhatatlanul az, akárcsak a pénz – akkor a tulajdonjog átszállásához nem elég távolról rámutatni, hanem azt zsebre is kell tenni (ingó dolgok tulajdonjogának átszállása a birtokbavétellel hatályosul). Amikor a zsebemben van, akkor kölcsönadhatom valakinek. Ha a svájci frank a számlámon van – a tulajdonszerzés módja és ideje számlapénznél a jóváírás – akkor kölcsönadhatom. Ha nem volt a zsebemben a csoki, akkor csak forintot adtam, a csokira nem hivatkozhatok. Ha valójában nem volt a számlámon svájci frank, akkor forintot adtam kölcsön, és a svájci frankra nem hivatkozhatom.
Hozzátehetnénk: ha én papíron több csoki értékét adtam kölcsön, mint amennyi csoki egyáltalán forgalomban van, akkor egészen biztosan nincs kapcsolat a csoki és a kölcsönzött forintösszegek között. Márpedig intézményi és rendszerszinten sincs annyi svájci frank, amennyit a bankok „kölcsönadtak.” Ennek egyenes következménye lesz, hogy gumicukrot veszek, és majd a gumicukor-csoki különbözetre kötök swap ügyletet, azaz eurót veszek, majd a svájci frankot és az eurót cserélgetem fiktíven, hogy megteremtsem a látszatát a svájci frankomnak.
Mivel a csere fogalma nem más, mint nem egynemű dolgok tulajdonjogának kölcsönös és egyidejű átruházása, így ha akárcsak az egyik oldalon nincs meg a valódi tulajdonátszállás (pl. jóváírás, zsebretétel), akkor ez csak „papírügylet”, amely valódi jogot a „megszerzett” dolgok tulajdonjogának átruházására nem teremt.
Ha a hitelnyújtók szándéka arra irányult, hogy a papíron beszerzett (a kölcsönvétel pillanatában „azonnal visszaadott”) devizának megfelelő, a bank által megállapított és átváltott forintösszegének megfelelő forint folyósítása is eredményezzen deviza alapú hitelt, erről kifejezetten tájékoztatni kellett volna a hitelfelvevőt, és az ilyen tartalmú rendelkezést is kifejezetten a kölcsönszerződés részévé kellett volna tenni.
A www.creditaustria.hu oldalon megjelent írás ezzel kapcsolatosan az alábbiakat emeli ki:
„Ezzel dupla hasznot tud realizálni. Övé a most említett kamatkülönbözet, az árfolyamkockázatot pedig áthárítja és megfizetteti az adóssal. Ez a CHF és HUF közötti holtbiztos kamatkülönbözet az utóbbi években 7-8% extra kamatnyereséget hozott a bankoknak. És ez csak egy spekuláció eredményéből adódott, a betétesek pénzének kihasználásával. A spekuláció negatív hatását (időközbeni árfolyamkockázat) pedig az adós kénytelen fizetni. Szakmai nyelven ezt derivatív swap ügyletnek nevezik, és bárki csinálhat ilyet, ha néhány ügyleti feltételnek megfelel. Igaz, hogy ebben az esetben a vállalkozó, mivel a saját pénzével dolgozik, nem tud áthárítani árfolyamkockázatot senkire. Ezért ő a végén egy tisztességes nyereség nagyságrendnél marad. Így áll elő az a groteszk helyzet is, hogy a legnagyobb ismert tőzsdeguruk sem tudnak nagyobb nyereségeket realizálni a bankoknál. Ez pedig csupán abból ered, hogy nekik sincs kire áthárítani az esetleges árfolyamkockázatokat.”
Ez egy rendkívül fontos megállapítás, amely még az aktív, részvényekbe és befektetési alapokba invesztáló, tájékozottabb magánbefektetők fejében sem biztos, hogy ilyen tisztán megfogalmazódik – holott egy devizában jegyzett befektetési alap vétele vagy eladása helyes időpontját (timing) a devizapár árfolyama legalább annyira meghatározza, mint az alap befektetési célpontját jelentő területtel (pl. nyersanyag, ingatlan) kapcsolatos gazdasági fundamentumok és profitvárakozások.
Ha befektetőként 200 USD/HUF árfolyam mellett 1000 forintom van és veszek egy 5 USD értékű Nokia-részvényt az NYSE-n (New York Stock Exchange) keresztül, majd az árfolyam 220 USD/HUF-ra változik (gyengült a forint vagy erősödött a dollár), akkor a befektetésem értéke nem a részvény miatt csökkent, hanem az árfolyam-különbözet miatt.
Ha bankként ugyanezt fiktíven eljátszom a deviza alapú hitellel, akkor ezt az árfolyam-veszteséget – ami amúgy engem nem érint, csak a következő (!) hitelhez papíron cserélt svájci frank esetében érinthet – áthárítom az adósra. A bank biztosan nyer, az adós meg változatlan árfolyam mellett jól jár, emelkedő árfolyam mellett a forinthitelhez képest nullára jön ki, magas árfolyam mellett pedig nagyot bukik – ne feledjük, hogy itt 10-20 éves futamidejű kölcsönökről beszélünk, így a hosszú távú folyamatok a meghatározóak.
Az összes tanulmány és megismerhető álláspont alapján felvetődik tehát a kérdés:
1. A kölcsönszerződés során miért ejtik tévedésbe az adóst, hogy neki svájci frankot folyósítanak, és a szerződések, avagy az ÁSZF miért nem ismertetik a swap ügyletek lényegét, melyek állítólag a kölcsön alapját képezik?
2. Ha a bank köt ilyen swap ügyleteket, azok vajon milyen ok-okozati összefüggésben állnak a tényleges kölcsönszerződéssel? Az adós számára ugyanis semmi nem támasztja alá, hogy a bank valóban „deviza alapú hitelt” nyújtott, és nem pedig egy utólag átnevezett forinthitelt.
3. Végeredményben alappal feltételezhető, hogy a bank a forint forrás terhére forintban nyújtja a hitelt, csak ezt másnak nevezi el és másként tartja nyilván.
A bank (a nem létező CHF-ből) CHF kölcsönt folyósít, de a svájci frankot azonnal megveszi és forintot ad helyette. Így a CHF számlája ugyanazt az egyenleget mutatja, mint két másodperccel azelőtt, azonban az átváltásból eredő marzsot már be is szedte az adósoktól. Ezáltal jogalap nélkül gazdagodik az adós terhére. Az átváltási ügylet azonban nem valós, így ilyen ügyletből kötelezettség sem keletkezhet(ne). A banknak a napi záráskor csak azt kell valahogy igazolnia, hogy volt CHF fedezete, így az FX-swap ügyletek virtuális valósága szolgálja az utólagos elszámolási rendet.
Nem valós az az esetleges banki érvelés sem, mely szerint állandóan deviza fedezetet kell rendelkezésre tartania, hiszen a kölcsön törlesztése során sem jogszabály, sem a szerződés nem kötelezi a bankot, hogy a „devizában nyilvántartott” hitel mögött legyen valamilyen deviza fedezete. Jogszabály és szerződés „csak” arra kötelezi a hitelnyújtókat, hogy valóban vegyék fel a devizát, amit forintra átváltva folyósítanak, és valóban váltsák át törlesztéskor a forintot devizába, ha ezek kockázatait és költségeit az adósokra terhelik.
A forint törlesztések svájci frankra váltása ugyanazt a problémát veti fel, mint a nyújtott kölcsön fedezete esetében. A svájci frankra történő váltás megint marzsot hoz a banknak, mely mögött csak és kizárólag akkor van jogalap, ha a váltás ténylegesen megtörtént. Lehet, hogy a váltásnál valóban törleszt a bank harmadik személy felé, de lehet, hogy csak a következő svájci frank „alapú” hitel jogalapját kell valahogy megteremteni – azaz még valós pénzügyi művelet esetében is kérdéses az ügylet célhoz és egyedi kölcsönszerződéshez kötöttsége.

A másik fontos tényező az idő, a kockázatvállalás időtávja. Nézzük ebből a szempontból:
1. a bank papíron devizafedezetet teremt;
2. ezt fiktíven átváltja saját árfolyamán és
3. a forintot az adósnak folyósítja;
4. majd az adós megkezdi a törlesztést (visszaváltások sorozatát)
5. de vajon mit és mikor vált át a bank maga, vált-e egyáltalán?
Ha az 1. pont nem jár tényleges forintról devizára történő váltással a bank számára, akkor ab ovo alaptalan, tisztességtelen és jogellenes a folyósításkori devizáról forintra történő „átváltás”, illetve az összes törlesztőrészlet átváltása. Polgári jogi szempontból az átváltás is tulajdonszerzéshez kötött („zsebre kell tenni a csokit”), hiszen más tulajdona felett nem rendelkezhet a pénzintézet.
Feltéve, de meg nem engedve, hogy az 1. pont tényleges átváltással jár, akkor a folyósításkori „váltás” akár jogos is lehetne. De mi a helyzet a törlesztőrészletekkel? Ugyanis a bank nem 30 éves futamidővel vesz vagy kölcsönöz (papíron) devizát, hanem napos, legfeljebb hónapos lejáratokkal, tehát az a kötelezettség, ami a folyósított deviza alapú hitel mögött állhatna, nagyságrendekkel hamarabb, valószínűleg a folyósítást követő pár héten belül kiegyenlítődik.
Mindkét verzió alapján a „devizában történő nyilvántartás” nem más, mint a jogalap nélküli átváltási marzsok beszedése. A bank – esetünkben az alperes – saját forint forrásaiból forint hitelt nyújt, és a swap ügyletek nem a hitelezés deviza forrását jelentik, hanem egy számviteli, könyvelési (látszat)kockázat fenntartását. Azonban álljunk meg egy pillanatra a feltételezett, de meg nem engedett második esetnél, tehát a pár hónapos lejáratú devizafedezet eseténél, hasonlítsuk össze a kockázatokat és az ígéreteket.
Ha a bank ez alatt a pár hónap alatt viselné is az adott devizapár emelkedésének kockázatát, ennek a kockázatnak igen rövid ideig van kitéve. Nem beszélve arról, hogy a bankoknak ellenkező irányú fedezeti ügyletekkel lehetőségük van fedezni az árfolyam emelkedéséből származó esetleges veszteségüket. Azok a cégek, amelyeknek külföldről származó bevétele értelemszerűen devizában keletkezik, de könyvelésük forint alapú, szintén ilyen fedezeti ügyletekkel biztosítják magukat (pl. Rába, Richter).
Az adós azonban a hitel teljes futamideje alatt viseli az árfolyamkockázatot, ezzel együtt végig „váltja a frankot.” Nem 2 hónapig, hanem 20 évig, azaz 19 év és 10 hónapig biztosan nem a saját hitelének árfolyamkockázatát viseli! Mit számít, mit jelent valójában ez az időkülönbség?
Mennyi a valószínűsége annak, hogy a 140-es CHF/HUF árfolyam 2 hónap alatt 240-re ugorjon? Gyakorlatilag nulla, pár hónapos időtávon még volatilis időszakokban is 20-40 forintos a sáv szélessége. De mennyi a valószínűsége annak, hogy 140-ről 240-re emelkedjen 1-5 éven belül? Ez már reális forgatókönyv – annyira, hogy ez 2 éven belül be is következett.
Mi a helyzet a fordított iránnyal? Mert hát a bankok mindig azt mondják, hogy a frank-forint árfolyam csökkenésének is ugyanakkora volt a valószínűsége, mint az emelkedésé. Nos, ez egyfelől álszent hazugság, hiszen melyik az a kaszinóban játszott játék, ahol a Ház esélye kisebb a nyerésre, mint a játékosé? A kaszinó, akárcsak a hitelezés, egy profittermelő üzleti vállalkozás, és senki nem alapít üzletet pénzfeldobásra, tehát 50-50%-os nyerési esélyre.
(…)
Hangsúlyozni kell, hogy itt nem a fogyasztók tájékoztatásának elmaradásáról van szó, az egy magasabb követelmény. Itt az üzlet, a kölcsönügylet megszerzése, megkötése által motivált, hallgatással és a valótlanságig egyoldalúan tálalt információkkal történő megtévesztésről van szó. Lehet válogatni, hogy ez a banki termék ebben a formában, tehát mint deviza alapú hitel egy megtévesztés, vagy tisztességtelen általános szerződési feltételekkel fűszerezett kölcsönügylet, esetleg mindkettő. Ami azonban az ügylet megkötésére irányuló akarat befolyásolását illeti, biztosan kijelenthető, hogy a fentiek ismeretében tömegesen hoztak volna a magánszemélyek, cégek és önkormányzatok valamilyen más döntést.
A legnagyobb probléma a fenti okfejtéssel az, hogy minderre felperesnek kell magától rájönnie és perben követelni egy normális, a Ptk. szerint értendő tisztességes elszámolást.
(…)


2.3. A carry-trade előnyei

Van azonban még néhány pénzügyi részlet, amire rá lehet mutatni, illetve a fentebb elmondottakat kicsit más, újabb megvilágításba helyezni. Egy internetes forrásból idéznénk:
A Szociális Kerekasztal Hitelkárosultak megsegítésére alakult szakértői tanácsának tagjaként Makkos Albert a pénzügyi világban carry trade néven ismert konstrukciónak minősíti a magyarországi devizahitelezést. Ennek lényege, hogy egy alacsony kamatú devizában felvett hitelt magas kamatú országba helyeznek ki. Alkalmazásának feltétele, hogy ha az árfolyam csökkenni kezd, a hitelt azonnal vissza kell fizetni, nehogy elvigye a kamatnyereséget. Emiatt alapszabály, hogy a felvett kölcsönt nem szabad ingatlanba és tartós fogyasztási cikkbe fektetni, mert a részletben való törlesztés garantáltan veszteséget okoz a hitelfelvevőnek. Tekintettel arra, hogy a folyamat megértése egyetemi ismereteket feltételez, az átlag hitelfelvevő nem lehetett tisztában vele, a bankok pedig elmulasztották tájékoztatni róla szerződő feleiket.
Makkos Albert ebből azt a következtetést vonja le, hogy a bankok tudatosan megtévesztették a hitelfelvevőket. Az árfolyammal kapcsolatban azt írja, a bankok tudták, hogy a svájci frank erősödni fog a dollárhoz képest, emiatt pedig a forint árfolyama lényegesen felszökken a svájci frankéhoz képest. Ma már az emelkedés eléri a 45 százalékot, és az árfolyam emelkedésnek még messze nincs vége.
Makkos ebből arra a következtetésre jut, hogy az árfolyam vonatkozásában a bankok tudatosan megtévesztették a hitelfelvevőket.
A közgazdász a kamatról, mint a törlesztő részletet befolyásoló másik tényezőről megállapítja: “a bankok a jogszabály hibás értelmezése révén, vagy hibás jogszabály alapján – a világon egyedülállóan – egyoldalúan és korlátlanul emelték a törlesztő részleteket. A devizahitel szerződésekben alkalmazott ügyleti kamat akár százszorosa is lehet a svájci központi bank referencia kamatának. Ebből az következik, hogy a bankok a kamat vonatkozásában is megtévesztették a hitelfelvevőket, hiszen irreális, százszoros kamatszintet alkalmaznak – írja.
Arra a kérdésre, hogy devizahitel-e a devizahitel, Makkos Albert a következőt írja: “A devizaalapú kifejezés egy forinthitel leplezett állapota, amelynél nem a hitel nyújtása, hanem a hitel elszámolása történik a folyósítástól eltérő devizanemben. A leplezett állapotért a hitelfelvevő nem kap ellenszolgáltatást, de annak kockázatát és költségét viseli”.

(…)

Egyenlőre ennyit tudtam kimazsolázni. A feljelentés 32. oldaláig jutottam.
Utolsó Szerkesztés: 2 éve, 5 hónapja Beküldte korrekt.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: pirkooca, Dóra, korcoló

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 5 hónapja #16182

  • Bapanka
  • OFFLINE
  • Platinum Boarder
  • Hozzászólások: 3407
  • Karma: 14
Igen, én is már napok óta olvasom, de nem jutottam a végére még. Nagyon jó dolgokat ír, és ráadásul érthető, és világos.

Válasz: Így megy a könyvelés... 2 éve, 4 hónapja #17912

  • pirkooca
  • OFFLINE
  • Platinum Boarder
  • Hozzászólások: 5479
  • Karma: 39
A Könyvvizsgálói Kamara honlapjáról:


NGM állásfoglalás - Devizában fennálló tételek év végi átértékelése

2012. április 25.

A Szakértői bizottság 2012. márciusában állásfoglalást kért a Nemzetgazdasági Minisztérium Számviteli és Szakképzési Főosztályától, mivel úgy látta, hogy bizonytalanság alakult ki a devizában fennálló tételek év végi átértékeléséhez kapcsolódó azon kérdésben, hogy a vállalkozások a könyvvizsgáló egyetértésével mentesülhetnek-e - a számviteli törvény 4. § (4) bekezdésére hivatkozással – a devizában fennálló tételek számviteli törvény 60. § (2) bekezdési szerinti üzleti év végi kötelező átértékelése al
Csatolmányok:
Az oldal megjelenítéséhez szükséges idő: 0.90 másodperc

Összes elküldött panasz

877

Összes panasz (PBT)

23

Bejelentkezés

Látogatók

100135
MaMa881
TegnapTegnap756
A hétenA héten965
A hónapbanA hónapban18662
ÖsszesÖsszes1001353