Máris jön az újabb jogegységi a Bankszövetség kérésére?

Az elmúlt héten napvilágot látott „Wellmann levél” után néhány nappal - melyben Dr. Wellmann György a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője sajnálatát fejezi ki a Bankszövetség felé, mert az irányítása alatt álló egyik tanács olyan döntést hozott, ami nagy riadalmat keltett a Bankszövetségen belül - máris arról olvashatunk, a hirado.hu oldalán, hogy a Dr. Wellman György vezette polgári kollégium május 5-én ülést tart annak megvitatására, szükséges-e újabb jogegységi eljárás a devizaalapú kölcsönszerződésekről.

Mert a Kúria közlése szerint, „Az utóbbi időben újabb értelmezést igénylő kérdések fogalmazódtak meg a bírói gyakorlatban.”

Véleményünk szerint a pontos közleménynek így kellett volna, hangzani:

„A Bankszövetség megkeresése után, Dr. Wellmann György a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője rendkívüli ülést hívott össze május 5.-ére, mert „az utóbbi időben olyan igények fogalmazódtak meg Bankszövetségben”, melyek teljesítéséhez új jogegységi eljárás lefolytatása válik szükségessé."

De az is elképzelhető, hogy a két ügy nem kapcsolódik egymáshoz és mindez csak a véletlenek furcsa összjátéka, ezt mindenki döntse el saját maga.


1984273
MaMa1
TegnapTegnap50
A hétenA héten51
A hónapbanA hónapban388
ÖsszesenÖsszesen1984273